Az ballib áfium ellen való orvosság

Góg és Demagóg fiai

Góg és Demagóg fiai

Állam kontra kereszténység per!

Ezt is megértük. Hiszen csak idő kérdése volt.

2022. február 13. - Gógita

 

 

Apa, kezdődik!

Ez volt a szlogen egy régi reklámban. És most újra aktuális, csak most az EURÓPAI keresztényüldözés kapcsán. Leírni is hihetetlen, hogy ez van, de ez van. Amit a nyílt, szocialista diktatúrák sem voltak képesek véghez vinni, sem a német nemzeti-szocialista, sem a keleti, szovjet-orosz típusú nemzetközi szocializmus (és ateizmus), azt megteszi most a nyugati liberális, és mondjuk ki: (új) pogány ideológia és annak csapatai.

Ezt is megértük! Finnországban perbe fogott AZ ÁLLAM, egy országgyűlési képviselőt, korábbi belügyminisztert, azért, mert a saját internetes fiókjában feltette a kérdést a saját egyháza vezetőinek, hogy vajon szerintük hogyan fér össze a Pride és amit takar, támogatása, és a Biblia és az adott egyház saját hitvallása? Az a hitvallás, amely bűnnek mondja a Pride-ot és az LMBTQ minden betűje mögött található szexuális és erkölcsi szokásokat?!

A finn állam ezt gondolatbűnnek, akarom mondani gyűlölködésnek fogja fel! De minimum betegségnek: homofóbiának. És meggyőzhetetlenül nem akarja érteni a különbséget az egyének és a cselekedetek meg- és elítélése, tehát a bűn és bűnös megkülönböztetése között. Hogy a bűnt, ha annak tartjuk, nem szerethetjük, de a bűnös embert igen.

A finn és egyre több nyugati, elpogányosodott rendszer ezt nem akarja érteni. Ahogy azt sem, hogy az már nem vallás-, hitbeli-, meg vélemény nyilvánítási szabadság, ahol nem lehet más a véleményünk BÁRMIRŐL!!!
Arról nem beszélve, hogy ez a vélemény volt eddig, mintegy kétezer éven át a sztenderd Európában is. A keresztény Európában. Oké, beláthatjuk, hogy Európa már nem keresztény - már a német CDU is szabadulna a C-től!!!, belátva, hogy ha már úgy sem képviselik a kereszténységet, akkor minek a névben szerepeltetni -, de azért átlendülni egyből a keresztények üldözésébe, kiszorításába, kriminalizálásába, elég nagy váltás!

Igaz, szoktatnak már minket ehhez egy ideje, de ez elég gyors és erős váltás. 

A finn példa sem egyedi már. Egy a sorban. És nem egy ember megfenyítéséről szól, hanem az egész kereszténységéről!
Ez a per, ezek a perek, eljárások, (körítve a liberális média egyre hisztérikusabb boszorkányüldözésével, lásd még: "vérszagra gyűl az éji vad...") nem egyes emberek ellen folynak valójában, hanem konkrétan a kereszténység ellen.

Állam kontra kereszténység perek.

Mert ez is lényegében az.
A kereszténység a vádlott! Hiszen a finn hölgy semmi mást nem tett, mint hivatkozott a keresztény tanításokra egy keresztény EGYHÁZNAK (ráadásul). Azokat kérte számon egy elvileg keresztény egyházon!

Most tehetnénk egy kitérőt a zsidó és muszlim vallások felé is, amelyek tanításai a homoszexualitásról és társairól lényegében ugyanazok, mint a keresztényeké. Csak a hozzárendelt eljárások mások... De egyelőre ők nem szereplők ebben a játékban, mert előbbi súlya túl kicsi már, a másiké nem elég nagy még. Mindenesetre érdekes lesz a muszlim - pogány/ateista meccs is. Később.
Most még a kereszténység felszámolása van soron. Egyszerre egy probléma, ugye.


A finn állam az ügyészségén keresztül most éppen erre, a lényegében magán internetes bejegyzésre, mozdult rá kívülről és fogta perbe a finn keresztény (állam)egyházon a kereszténységet számonkérő keresztényt!

Értjük ezt?
Értjük ennek a veszélyét?
Értjük, hová visz ez az út?

Ez színtiszta keresztényüldözés, ráadásul magukat keresztényeknek gondolók, akár egyházak, asszisztálásával.

Egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. Sőt! Már itt is vannak.
Egy miniszterelnök-jelölt és annak egyházügyi "szakértője" képében, vagy egy magát katolikus teológusként eladó, de ugyanakkor a kereszténységet kiforgató, a pogánysághoz igazító, bibliai tanításokat elferdítő és tagadó, ferdült hitet propagáló és képviselő személy(ek) képében.
De említhetnénk egy volt kormányfőt is, akiről köztudott az ideológiai hovatartozása, hogy sosem volt keresztény, keresztényellenes annál inkább, de azért szívesen megmondja, ki az igaz keresztény, ki nem az?! (És hová kellene szavaznia egy "igazi" kereszténynek. Milyennek KELL lennie az általa elfogadható kereszténységnek.)

Köszönjük szépen, nem kérünk a tanácsokból. Ahogy abból a szép új világból sem, amit gőzerővel építenek nekünk.

Aggódunk kissé amiatt, ami Európában és a "nyugati civilizációban" éppen végbemegy. A keresztények lesznek az új üldözött kisebbség? Európában?

Lásd még:

https://mandiner.hu/cikk/20220213_kiallas_paivi_mellett

Avagy:

https://mandiner.hu/cikk/20220212_paivi_rasanen_finnorszag_keresztenyseg_interju

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kuntakinte100.blog.hu/api/trackback/id/tr6917472958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapi2021 2022.02.14. 10:04:29

Ez durva. Úgy visznek a vágóhídra, mint a birkákat, némán, ha tűrjük, ha mindent eltűrünk.

www.youtube.com/watch?v=mbwt0Hshlmw

Gógita 2022.02.14. 17:45:36

@Tapi2021: Ez a kiállás fantasztikus volt tegnap. Civil kezdeményezésben.
Fölsiketítő azonban a csend a hivatalos egyházak, egyházi szervek, elöljárók részéről.

Gógita 2022.02.14. 17:46:34

Fülsiketítő persze. :-)
süti beállítások módosítása