De kiderült, hogy ez sem igaz. (?) Sorra dőlnek meg hitek a nyugati világrend, egyértelműen felsőbbrendűnek tartott liberális demokráciájáról, jogállamiságáról, állandóan szajkózott (és talán ezért is kiüresedett szavakká váló) értékeiről.
Egyre világosabb, hogy csak látszólag más ez, mint az eredeti, ókori görög demokrácia, ahol kizárólag arra vonatkoztak a demokrácia szabályai és annak voltak „demokratikus” jogai, aki görög volt. Mindenki más „jogfosztott” volt. Például a görögök rabszolgái, de mindenki más is, aki nem volt görög „városállam-polgár”.
Tehát vagyunk mi (jelen esetben a "nyugat"), és van mindenki más, akikről mi mondjuk meg, hogy ők jók-e vagy rosszak, bűnösök vagy nem, demokraták vagy autokraták, mihez van joguk és mihez nincs? Jogos-e az ő háborújuk, vagy csak a mieink jogosak? Felelős-e egy adott nép MINDEN TAGJA egy háborúért? Ezt mi döntjük el. Úgy, ahogy akarjuk, olyan szempontokat figyelembe véve vagy NEM VÉVE, amilyeneket csak akarunk. Ahogy az ÉRDEKÜNK éppen diktálja... Közel- és Távol-Keleten, Dél-Amerikában, Afrikában vagy Oroszországban. Mindenhol. Majd mi eldöntjük.
És, ha mi nem találjuk jogosnak, amikor ők háborúznak, akkor jogunkban áll mindenkit bűnössé nyilvánítani! KOLLEKTÍVEN! Egy egész népet is! (Valóban így lenne?)
Mert különben mire véljük, hogy Németországban világhírű karmestert rúgnak ki, mert orosz?
Angliában és más EURÓPAI országokban, liberális demokráciákban és jogállamokban is sorra sportrolókat, művészeket, vállalkozókat rúgnak ki, lehetetlenítenek el, foglalják le a vállalkozásból származó MAGÁN vagyonukat…, MERT OROSZOK. Nincs róla ítélet, nincs eljárás, nincs ártatlanság vélelme, sem bizonyítás, csak vád. És ez elég is.
Csak, mert oroszok.
A háborúhoz SEMMI közük, csak oroszok! Tehát bűnösök. Lehet mindet büntetni. Kirúgni, alázni, vagyonát elvenni.
Kegyelmezünk, esetleg, ha nyilvánosan ELÍTÉLIK a saját országukat!
Nagyon liberális és demokratikus. Ugye?
És ez komoly? Ha egy amerikai karmestert kértek volna Münchenben, hogy ítélje el nyilvánosan az USA iraki háborúját, amelyet köztudottan HAMISÍTOTT „bizonyítékokra” hivatkozva indítottak és sok tízezer CIVIL áldozata lett, különben elveszíti nem csak az ottani, de az összes állását Európában, megtette volna? Reális ilyet kérni egy amerikaitól? Ha nem, akkor egy orosztól?
Ráadásul egy művésztől? Egy karmestertől? (Edzőtől, sportolótól…) Akitől ez az egész háborús konfliktus olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől? (Apropó, Jeruzsálem… De erről máskor.)
Elment az eszünk?
Nesze neked szólás- és véleményszabadság, és nesze neked JOGÁLLAMISÁG! Ki hozott TÖRVÉNYES ítéleteket ezekről a kirúgásokról, vagyonelkobzásokról? Senki a világon. Ezek nyilvánvaló jogsértések és visszaélések. És az, hogy senkinek nem is hiányzik a jog, a jogszerűség – az állítólagos európai jogállamokban -, még elborzasztóbbá teszi ezt az egészet! (Ez nyers bosszú. Jogtalannak ítélem az országod háborúját, tehát téged is megfosztalak a jogaidtól. Európában! Egy polgármester, egy munkaadó, egy politikus... veszi a kezébe az "igazságszolgáltatást"!)
„Dieter Reiter, München polgármestere azonnali hatállyal menesztette Valerij Gergijevet a Müncheni Filharmonikusok éléről, mert a Putyinnal barátságot ápoló orosz karmester nem volt hajlandó „világosan és egyértelműen elhatárolódni attól a brutális háborútól, amelyet Putyin indított Ukrajna és most különösen testvérvárosunk, Kijev ellen” – írta meg a Spiegel. A polgármester szerint ez az elhatárolódás elengedhetetlen lett volna a további közös munkához, hétfőig adott ultimátumot a karmesternek arra, hogy megtegye, ez azonban nem történt meg a kiszabott határidőig.”
ULTIMÁTUMOT! Egy Németországban élő és alkotó karmesternek!
A sor azóta egyre bővül. Világszerte.
Orosz rendezők, zenészek, sportolók, vállalkozók. Nem azért, mert részük van a háborúban, vagy lenne bármilyen ráhatásuk, hanem mert oroszok!
Legutóbb egy másik karmester került választás elé. Tugan Sokijev, a Bolsoj Színház vezető karmestere egy szívhez szóló bejegyzést írt a Facebook-oldalán, amit a saját érzéseinek megosztásával kezdett el, miszerint:
„Eltartott egy ideig, amíg feldolgoztam azt, ami történik körülöttünk, és kellett pár nap, amíg összeszedtem magamat annyira, hogy képes legyek kifejezni azokat az összetett érzéseket, amelyeket az aktuális események váltottak ki bennem. Először leszögezném, hogy soha nem támogattam, és mindig is ellene leszek mindenféle konfliktusnak, bármilyen formában is történjen. Egyszerre döbbent meg és sért, hogy egyes emberek megkérdőjelezik a béke iránti vágyamat.”
Aztán arról írt, hogy mindig is büszke volt arra, hogy mind az orosz, mind a francia művészeti élet részese lehet (lehetett eddig!), hiszen mindkét ország rendkívül gazdag kultúrával rendelkezik, és mindig azon volt, hogy megmutassa az embereknek, a zenében nem számít a származás, a nem vagy a vallás. (De tévedett.)
Kifejtette, hogy az elmúlt napokban választás elé állították őt is, és mindenki mást is, aki a Földön él. Arra kérték, hogy válasszon a Toulouse-i Szimfonikus Zenekar és a Bolsoj Színház között. Tugan Sokijev azt írja, hogy ez olyan, mintha két szerető család közül kéne választania, és a bejegyzést azzal zárta, hogy mindkét pozícióról lemond; nem választ.
„Mi, zenészek azért vagyunk, hogy Sosztakovics zenéjén keresztül emlékeztessünk a háború borzalmaira. Mi, zenészek vagyunk a béke nagykövetei. Ahelyett, hogy felhasználnának minket és magát a zenét a nemzetek és emberek egyesítésére, helyette megosztanak és kiközösítenek bennünket. (...) Hamarosan arra is megkérnek majd, hogy válasszak Csajkovszkij, Sztravinszkij, Sosztakovics és Beethoven, Brahms, Debussy között, ahogy ez már megtörténik Lengyelországban, vagy olyan európai országokban, ahol kezdik betiltani az orosz zenét. (…) Kénytelen voltam szembenézni azzal a lehetetlen döntéssel, amiben választanom kellett volna a szeretett oroszországi és franciaországi zenésztársaim között, és arra jutottam, hogy inkább azonnali hatállyal lemondok mind a moszkvai Bolsoj Színház, mind pedig az Orchestre National du Capitole de Toulouse (Toulouse-i Szimfonikus Zenekar), zeneigazgatói tisztségéről. Zenészként mindig mellettük fogok állni.” – írta üzenete végén az orosz karmester.
Hát így. Európaiként igazán büszkék lehetünk...
(Nem mellesleg a művelt és liberális Angliában egy magyar karmesternek kellett a koncerten (!!!) elmagyaráznia a közönségnek, hogy nem kellene a XIX. századi zeneszerzőkre haragudni, csak mert oroszok! A JÓZAN HANG meghallgatásra is talált! Szolgálhatna talán példaként a hisztérikusoknak!)
2022, EURÓPA. Ahol újra és minden gátlás nélkül utálunk egy egész népet, és minden gátlás nélkül alkalmazzuk feléjük a kollektív bűnösség elvét!
Pedig alig vagyunk itt Európában, akik ne tudnának róla beszélni, hogy milyen is az? Zsidók, németek, (svábok, szudétanémetek), magyarok… Mind voltunk már kollektíven bűnössé nyilvánítva! Deportálva, kitelepítve, jogfosztva, büntetve. Általában azzal kezdődött, hogy előbb ráböktek az adott népre, hogy ti mind bűnösök vagytok! Aztán:
És most? Fordult a kocka?
Ha másokról van szó, akkor rendben? Mi közünk hozzá? Sőt, mi magunk alkalmazzuk? Münchenben? …
Aki ilyen „demokrata”, meg liberális, meg jogállamiság hívő, az nyugodtan odaállhat a tükör elé, hogy szembe ….. magát!
Talán, ha túl leszünk ezen is, ha lenyugszanak a kedélyek, sokan érzik majd ettől rosszul magukat. Remélem.
A háború rossz, le vele! Nem lehet eszköz a magunk igazát kikényszeríteni. Putyin és az orosz vezetés hibázott. Ez nem kérdés. Nem menti, hogy mások is ezt csinálják, ha az érdekeiket sértve érzik… Lehet ellene tenni is.
De egy egész népet kollektíven bűnösnek nyilvánítani, a valóban felelős politikusoktól a külföldön élő és dolgozó zenészekig, balettosokig, 2022-ben, Európában…, az sincs rendben!
*A kollektív bűnösség elve valamely etnikai vagy társadalmi csoport, közösség egyetemleges felelősségre vonása azon a jogcímen, hogy e közösség egyes tagjai ténylegesen (vagy feltételezhetően) jogi vagy erkölcsi értelemben elítélendő cselekedetet hajtottak végre. A kollektív bűnösség alkalmazását tiltják a polgári büntetőjogi elméletek. A 20. században mint politikai elv érvényesült a gyakorlatban. A második világháborúban győztes nagyhatalmak alkalmazták a legyőzöttekkel szemben, illetve a kisebbségben élő, a legyőzött nemzetekhez tartozó emberekkel szemben.